„Akartok-e terepre menni? Ételt kellene osztani egy helyen” – mondja a Miskolci Állatsegítő Egyesület egyik önkéntese. Nem vagyok hivatalos állatvédő, sőt szeretném minél távolabbra definiálni magam a vérben forgó szemű típustól, ezért elfogadom, hogy árvízben az állatok mentése az egyik utolsó feladat, ennek ellenére a múlt heti események kapcsán megfordult a fejünkben:  vajon, vannak-e Borsodban, akik állatokat mentenek? Szükségük van segítségre?

Sűrű telefonálgatás és emailezés következett, és amit sejtettünk, be is igazolódott: káosz az van. Végül voltak, akik válaszoltak, Sátoraljaújhelyen állítólag árkot kellene ásni. Elindultunk. Miskolcon próbaképp felhívtuk a  Miskolci Állatsegítő Alapítvány egyik önkéntesét, és kiderült, hogy náluk és nem messze, Kazincbarcikán sem frankó minden. A miskolci gyepmesteri telepet a megduzzadt Szinva-patak veszélyezteti, amit homokzsákokkal ugyan megerősítették, de a szakadó eső és a szomszédos folyók áradása miatt folyamatos a veszély. A kutyák szerencséjére éppen most készült egy teljesen EU-komform menhely (ilyen profi helyet még nem is láttunk) a város határában, úgyhogy a 70 kutyát van hová vinni.  A folyamatos esőzések miatt a régi telepet egyébként is be kellene zárni, mert az eső miatt megcsúszott az egész domb, életveszélyes lett a terület. A Szinva-patak partján átellenben a gyepmesteri teleppel két katasztrófavédelmis gubbaszt a kocsiban, nézik a vízállást. Szerintük a tetőzéskor sem emelkedik annyit a víz, hogy mozgatni kelljen az állatokat.

 Tovább a galériához

„A hölgyek Budapestről vannak kutyamentés szempontjából”

Szóval jött a fenti kérdés, és persze, hogy akartunk terepre menni, nem azért áztunk bőrig a szakadó esőben és utaztunk 300 km-t, hogy aztán csak úgy hazamenjünk (Sátoraljaújhelyhez  akkor már késő volt). A terep Kazincbarcika egyik külső része (a város régi magja, Felső-Kazincbarcika), ahol már két hete áztak a házak és a lakók a belvízben. „Van olyan utca, ahová csak csónakkal lehet bemenni, de senkit se kellett kitelepíteni, mert a házakba nem jutott be a víz” – mondja Laci az egyik kazincbarcikai polgárőr útközben. Ő kezdte szervezni, hogy a polgárőrök kutyaeledelt szállítsanak a vízben álló utcák kutyás házaihoz. „A polgárőrökkel együtt felmértük, melyek azok a házak, ahol idős nyugdíjasok laknak, akik nehezen tudnak kimozdulni a víz miatt, de igazából nem csak nekik vittünk, hanem mindenkinek, aki kért. Nekem nem számít, hogy gazdag vagy szegény az illető, ha látom, hogy ott dideregnek ezek a szerencsétlen kutyák a vízben, akkor adok és kész.”

A disznót le kellett ölni

Kazincbarcika-Felső. Megint szakad az eső. Az utcákban megállás mennek a szivattyúk, polgárőrök és a falu önkéntesei dolgoznak. A gumicsizma és az esőkabát alapszett, a közeli áruházakat már ki is fosztották, hiánycikk a derékig érő gumicsizma. Az utcán dolgozók közül többen is Edelényben homokzsákoztak egész éjszaka. „Két órát aludtam” - mondja egy nagydarab polgárőr, de a többiek sem töltöttek több időt alvással. „Sajnos a gát nem bírta a vizet, Edelény odavan nagyon” –  szivárognak a hírek. Elég siralmasnak tűnik a helyzet, néhol combig ér a víz. „ Az a baj, hogy nincs mit elkeríteni, mert felfelé jön a víz. A helyiek szerint nem ez az első ilyen eset, de most talán van remény arra, hogy hosszú távon javuljon a helyzet, mert állítólag lesz pénz a belvíz elvezetésének megoldására. A kutyák a legtöbb háznál felszorultak a teraszra, de van ahol még így is láncon tartják őket, és van köztük olyan, aki a neki hasig érő vízben is odajön a kerítéshez simogatásért. „Ha nem lenne a raklap meg a rengeteg homokszák a kerítéstől a teraszig nem tudnák kigyönni gumicsizmában sem” – mondja egy idős ember.

„Öt homokzsákot kaptunk, ennyivel kellett beérni. A csirkék elvannak, mert feljebb tudnak mászni, de a disznót kénytelen voltam leölni, mert nem tudtam hová vinni, azt meg nem akartam, hogy tüdőgyulladásban megdögöljön. Barcikán minden nagyobb eső után homokzsákot pakolunk. 12 év alatt itt nem történt semmi az égvilágon, hiába sírtunk meg rimánkodtunk” – panaszolja egy asszony.

Visszamegyünk a kocsihoz, mert a barcikai polgárőr irodában ki kell porciózni a kutyakaját. Gyorsan megy, fordulunk is vissza hamar, mert félünk, hogy besötétedik (a polgárőr vendégszeretet megérne egy méltató bekezdést). A csónakos utcával kezdünk. „Két csónak van, ha valaki ki akar jönni, kiabál, hogy vigyenek mán ki, vagy ha tud, telefonál” – mondják. Csöngetünk, kiabálunk, egy kis házból apró néni jön elő, potyognak a könnyei. „Hoznak majd vizet is?" – kérdezi. „Hoznak” – mondja a minket kísérgető polgárőr. Megnyugszik. Sorra járjuk a házakat, mindenhol örülnek, de azért látszik az arcokon, hogy elegük van már.  Szólnak, hogy egy csecsemőt ki kellene vinni, úgyhogy sietünk, mert ez most fontosabb a kutyakajánál. Az utca végétől gyalog megyünk. Béna divatgumicsizmám rég átázott, most érzem, mennyire komoly is a helyzet.

Klasszikus munkamegosztás

„Ugye a pólóm is látszik?” – kérdezi a Trianon-pólós polgárőr a fotóstól. Paprika szmájlis sertés májkrémes szendvics, tea és kávé a menü a helyi Kultúrban. Az asszonyok két hete itt dolgoznak, hogy az önkénteseknek és a polgárőröknek legyen mit enni-inni. „Főztünk már gulyáslevest, pörköltet” – mondja egyikük. „Volt olyan vállalkozó, aki saját pénzből vitt lisztet, cukrot, konzervet, rizst azoknak, akik nagyon nehezen tudnak kijönni a házaikból”  - mondja valaki. „Ilyenkor látszik, hogy kire lehet számítani” – folytatja. Nem tudunk róla, hogy máshol is segítenének az állatokon – mondják, de néhány nappal később megtudjuk, hogy Felsőzsolcáról (amit teljesen elárasztott a víz) 30 kutyát mentettek ki a vízből a Miskolci Állatsegítők. A Szinva-patak végül nem áradt ki, a gyepmesteri telep kutyái megúszták. Legalábbis 14 napig….